Remek meccs, peches vereség….

Söpte SE – Torony KSK  0-1 (0-1)

gól: Szakály  (23′)

Söpte SE: Németh – Nyul, Varga P. (Tóth P.), Pereszteghy,Varga – Kovács E, Dejcsics (Horváth L.),Udvardi, Szakács – Horváth Sz.,Molnár Cs.

Torony KSK:Németh – Bódi (Romsics), Binger,Magyar, Kovács K.(Horváth T.)- Albert , Leidl, Karcsics, Kovács G, Szakály (Németh M.), Kalmár

A mérkőzés első 20 percében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat nyílt sisakkal a győzelem megszerzésére törekedett. A 23. percben  Szakály Dani egy remek kiugratást követően magabiztosan helyezett Németh kapujába (0-1). Az első félidő hátralévő részében hiába alakított ki helyzeteket a söptei együttes, nem tudták bevenni a remekül védő Németh kapus kapuját. A második játékrész nagyban hasonlított az egy héttel korábbi vasszécsényi mérkőzésre, ahol a söptei csapat egykapúzott. Végig támadta a hazai együttes a második félidőt, de a jobbnál jobb helyzeteket sem tudta értékesíteni,  vagy  Németh kapus védett többször parádésan, vagy a kapufa mentett. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Albertet a játékvezető a 87. percben reklamálásért kiállította. Sportszerű összecsapáson két remekül felkészített csapat közül a szerencsésebb együttes vitte el a három pontot.

Ifi: Söpte SE – Torony KSK 0-1

Folytatás vasárnap Táplánszentkereszten.

Hajrá Söpte!

Oldalak
Támogatók

Önkormányzat Söpte
Barátság MTSZ Söpte
Söpte Söröző
Marketfa 2011 Kft
Sopron Bank ZRT
Ciklámen Fagyizó Söpte
Fyrex Kft
KRURIS KFT